Nem szokatma személyes bejegyzéseket írni ezen az oldalon, most mégis valami erre kényszerít.
Akik régi látogatói a blogomnak tudják, mekkora öröm volt számomra, amikor végre nagysokára a semmiből, mindenfajta segítség nélkül megszületett a honlapom. ( Új Kor Klub)
Anno, a nagy mélységben és kilátástalanságban felkértem egy céget, hogy készítse el a honlapot. Nem mondtak rögtön nemet, jött a nyögve nyelős huzavona. Nem lett belőle semmi. Közben-hiszek a vonzás hatalmában-mégis csak megcsináltam (jól-rosszul).
Tegnap megkerestek telefonon, sajnálják, hogy végül nem jött létre a weboldal, de most pályáznak, ismerik a honlap látogatottságát ( 3 hónap alatt 9 500 látogató, több mint 20 ezer oldal letöltés) ugye adnék egy igazolást arról, hogy ők megterveztek, támogattak egy non-profit weboldalt.
Életemben nem gondolkodtam még ennyit. Aztán úgy döntöttem: legyen. Aláírtam a papírokat.
A legnagyobb elégtétel számomra, hogy amiben ők nem hittek, én valóra váltottam.
Most azt kérded: hazudtam-e? Nem. Ők kivárásra járszottak, én meg akartam valósítani azt, ami engem és másokat is élet. Elégtételt akartam, s megkaptam. Mert a honlap úgy működik, hogy engem ebben soha, senki nem segített. Hittem abban, hogy új életszemlélettel, új gondolatokkal kivezető utat mutathatok. S ma már nem félek attól sem, hogy leírjam: mi vitt a pánikbetegségig, s mi hozott ki onnan.
Saját magam.
