Régen nem borultam ki, nem is nagyon engedem meg magamnak. Próbálom megérteni az embereket, hiszen mindannyian küzdünk életünk gondjaival, problémáival. Próbálok mindenkinek mentségeket keresni a miértekre, s próbálok igazságos lenni, amennyire lehetséges. Eddig nem volt bennem sem gyűlölet, sem harag. Most van.
Pénteken összeverték a fiamat. Nem csinált semmit, egy egyirányú utcában szabályosan közlekedett a kerékpárjával. Mert ő már csak ilyen. Igaz, van autójuk, de ő kerékpározik Aztán egyik pillanatról a másikra előbbukkant egy szabálytalanul behajtó mikrobusz. Persze most minden józanul gondolkodó ember azt gondolná, hogy a vezető kiszáll a kocsiból, s intelligensen elnézést kér, ha már elsodorja a szabályosan közlekedőt. De nem ez történt, hanem a kiakadó gyerekemet összeverte. Hála az ott lakóknak. akik a fiam segítségére siettek, a kerékpárját egy ismeretelen egyetemista bevitte az egyetemre, kijöttek a rendőrök. A fiam orrából dőlt a vér.
S éljen sokáig a megreformált egészségügy! Az első kórházban közölték a fiammal, hogy ők nem tudják ellátni, menjen a másikba. Elment. Hangsúlyozom, dőlt belőle a vér. A következő kórházban közölték vele, hogy csinálnak egy röntgent, meg is történt, de ők sem tudják ellátni. A fiam orrából folyamatosan dől a vér. Aztán kap egy új kórház címet majd mikor a fiam a vérveszteségtől hordágyon fekve megkérdezi a pontos címet -akkor már ott az öccse kocsival-nem tudják megmondani!!! Aztán a szentem, aki soha semmilyen kapcsolatot nem használt fel a maga érdekében, felhívja a sógornőmet, aki az egyik kórház intenzív osztályán dolgozik, s végre a kivérzett fiam bekerül egy műtőbe.
Szóval itt tartunk. Hogy a maradék emberség is kezd kihalni belőlünk. Persze vígasztalom magam az ott lakókkal, a rendőrséggel, az ismeretlen egyetemista fiúval. Hogy vagyunk még egy páran akik emberek maradtunk. Soha nem voltak gyilkos ösztönök bennem, de a tárgyalás után nem valószínű, hogy épp bőrrel jön ki az illető. Mert csak annyit kellett volna mondjon: bocs, rossz napom van... s nem ütni...s az, hogy a fiam nem ütött vissza az ösztöneinek köszönhető...
