Mi a legnagyobb gátunk, visszahúzó erőnk?
A múlt. Amikor a múltban járunk a jelenben is, amikor a múlt pillanatait vetítjük rá a jelen pillanatára, a jelen kapcsolataira, eseményeire. Elmegyünk a történések, az új ismeretségek mellett, mert a múlt szemüvegén keresztül nézzük, s nem látjuk a jelen valóságát.
Nincs két egyforma pillanat, nincs két egyforma nap, nincs két egyforma esemény, nincs két egyforma ember.
Ha olykor úgy érzed, minden ismétlődik veled, ez csalóka látszat. Az ismétlődést azért érzed, mert te vetíted ki mindig ugyanazokat a gondolatokat és érzéseket egy más helyzetre, egy más érzésbe.
Pedig lehet ez másképp.
„A reggel nagyon törékeny, és az új napsugarak nem túlerősek, de minden pillanattal erősebbnek és erősebbnek bizonyulnak. Tápláld őket, dédelgesd őket. És ne azonosulj a múlttal.”
A gondolatok folytatását itt találod:
Be merünk-e pillantani lelkünk legmélyébe? Jól látjuk-e magunkat – vagy lehetséges, hogy nem?
„Ígérem neked, ha lelked legmélyére pillantasz, ott csupa gyönyörűséget, csupa szépséget találsz. Egy más világgal találkozol, az igazi világoddal. Az igazi valóságoddal.”
Erről itt olvashatsz:
Az alábbi zenével kívánok neked békességben, örömben gazdag hétvégét!
Legyen fény a lelkedben, szeretet a szívedben!
Ha tetszett, amit olvastál, kérlek, oszd meg ismerőseiddel!
