Bevallom, nehezen álltak össze a mai sorok. Eltávozott közülünk valaki, akit én nagyon szerettem. Aki sokmindenre megtanított, egyike volt azoknak, akik elindítottak az utamon. S úgy gondolom, nem csak engem. Sokunkat.
Popper Péter. Egy igaz ember. Aki tudta honnan érkezett, s azt is tudta, miért van itt.
Az emlékezést, s utolsó levelét itt olvashatod:
A heti útravalóul az ő gondolatai közül választottam. Kívülről nem jön megváltás – üzente.
Azt kérdezte tőlünk: Szeretni kell? Nem is oly rég tettem fel ezt az előadását a mesterkurzusunkba. Salom, Péter! Állj meg egy percre kedves útitársam, s gyújts meg egy fehér gyertyát, s köszönd meg, hogy itt volt velünk, közöttünk.
